Ajvár – Sült paprika / Padlizsánkrém

Összetevők

Utasítások

Bevallom még soha nem készítettem ajvárt korábban, és nem is nagyon tettem.
Viszont tuti rendszeresíteni fogm a jövőben, mert zseniális <3
Szerintem most nagyon jól eltaláltam az ízesítését, azért is lett ilyen finom, így gyorsan le is írom, mielőtt kiemenne a fejemből a pontos recept!
Húsokhoz remek köret lehet, bár én mióta megvan csak mint feltét ettem bagettel, és ennek is tökéletes

Megosztás

Összetevők

Más adagszám:
1db egész fej fokhagyma
6db nagyobb kápia paprika
1db nagyobb padlizsán
4db egész paradicsom
3tk
1tk bors
olíva olaj

Lépések

1

Ezt 200 fokra előmelegített sütőbe tettem, majd a paprikákat a sütőrácsra pakoltam, és betoltam főlé a sütőbe.

2

40-50 percig sütöttem, míg a paprikák meg nem feketedtek kívülről, majd kivettem őket.

3

A paprikákat félre tettem, és letakartam, hogy még párolódjanak, amíg a többi zöldséget megpucolom.

4

A padlizsánt egy kanállal kikanalaztam a héjából, a paradicsomokról is leszedtem a héjukat, majd a fokhagyma gerezdeket is kinyomkodtam a hámukból.

5

A paprikákat ezután egyszerű mozdulattal kicsumáztam, majd kiszedtem a magokat belőle, és leszedtem a héjukat. Könnyen ment, mert szépen átsültek.

6

Mindent még forrón bepakoltam a robotgép apritójába, majd jól besóztam, és borsoztam az egészet. Öntöttem rá egy kis olíva olajat, és pár perc alatt durvára aprítottam őket.

Jó étvágyat!

Értékelje ezt a receptet

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
Loading...

Megoszthatja közösségi oldalán:

Vagy kimásolhatja és közzéteheti az URL-címet

Összetevők

Más adagszám:
1db egész fej fokhagyma
6db nagyobb kápia paprika
1db nagyobb padlizsán
4db egész paradicsom
3tk
1tk bors
olíva olaj